Gazdisarok

Egy álom valóra válik – avagy hogyan készültünk fel Dongó érkezésére

Attól a perctől, hogy elhatároztuk magunkat a kutyás lét mellett (egy korábbi posztból tudhatjátok, hogy ez nem hirtelen döntés volt, hosszas mérlegelés előzte meg), a mindennapjaimat valami különös, édes, huncut szellő lengte körbe. Nem változott a napirendem, ugyanazok voltak a munkám során a feladataim, ugyanaz volt a délutánok menetrendje, de mégis, éreztem a szürke fátyol mögül kitörő kacér, vidám fénysugarakat. Egy csoda volt érkezőben! Dobva a költői hasonlatokat és körmondatokat, egy nagyon izgalmas időszak volt ez, hiszen két hét alatt kellett mindennel elkészülnünk. Egyikünk számára sem volt újdonság a kutya a háznál, mert mindkettőnk családjában volt, vagy van kutyus, de ez a szitu most más volt. Őt most mi fogjuk nevelni, csak mi, az otthonunkban, és minden felelősség a miénk lesz.

Elhatároztam, hogy magamba szívom az összes szakirodalmat –ez utólag elég vicces gondolat –, hogy mire elhozzuk a cseppet, már minden teljesen egészben legyen. Nyilvánvalóan nem lett belőlem két hét alatt „kutyasuttogó”, nem magoltam be minden szakkönyvet, de azért azt gondolom, hogy sikerült felkészülni amennyire szükséges volt. Beszereztük az egyértelműen nélkülözhetetlen dolgokat.

Mit akar egy kiskutya?

1. Enni. Sokat. Ha Dongóból indulok ki, akkor lehetőség szerint mindig. Amikor elhoztuk Dont, akkor az anyja már nem etette a kis gengszterbandát, leválasztotta őket– ennek jeleit egyértelműen láttuk mi is, amikor a cseppem még megpróbált rácuppanni az anyja cicijére, és ő nem fogadta pozitívan a közeledést. Nem harapott, de határozottan elhúzódott, és ellökte őt.  Így a kicsik akkor már tápot ettek. Ugyanabból a tápból szereztünk be pár heti adagot, aztán később, fokozatosan váltottunk egy másik márkára, hogy elkerüljük a szőnyeget díszítő hasmenés- és hányásfoltokat. (A hirtelen váltás megviselheti a kölyköket.) Aki a tápot választja, annak nagy segítség, hogy a csomagoláson egyértelműen fel van tüntetve a javasolt napi mennyiség is (az általunk választott márkán legalább is ez jelzett). Mi áztatva adtuk (adjuk) Dongónak a tápot, még naponta háromszor eszik. Persze, ha tehetné, ezen felül bármennyit be tudna kebelezni… igazi kis haspók. Nos, nem könnyű megállni, hogy ne adjunk minden általunk fogyasztott ételből neki is, de az ő egészségére nekünk kell figyelnünk. A túlsúly a tacskók nagy ellensége, így a napi fő étkezések között zöldséget, és kis mennyiségben bizonyos gyümölcsöket szokott kapni.

2. Aludni. Nagyon sok szuper fekhelyet lehet beszerezni a boltokban is, ám én szerettem volna saját kezűleg elkészíteni az ágyát. Alapszintű varrási készségekkel rendelkezem, és úgy gondoltam, hogy egy fekhely megvarrása nem egy agyműtét. (Van varrógépem, az azért nagyon sokat jelent.) Annyit be kell vallanom, hogy mire készen lettem vele, nem egy cifra körmondatot fogalmaztam meg, és nem éppen szépirodalmi stílusban. Persze azért, mert sikerült a nehezebb vége felől megközelítenem a feladatot… Az ágyikó eddig jól bírja, még teljesen egyben van (pedig már öt hónapja használatban van). A cseppek kicsi korban eléggé fázósak lehetnek egy fűtött lakásban is, így mi pihe-puha takarókkal is készültünk neki (február végén került hozzánk a kicsi manó). Ez nagyon sokat számított! Dongó sokszor megépíti a saját kis bunkiját is a pokrócokból, és ekkor egy időre vakonddá transzformálódik. (Nagyon cuki jelenség!)

3. Játszani. Már 8 hetes korban is hihetetlenül érdeklődőek a kutyusok, és bár ekkor még napi 20 órát is eltölthetnek alvással a szakirodalom szerint – hát mi egyáltalán nem ezt tapasztaltuk –, az ébren töltött idő nagyon nagy jelentőségű számukra. Fontos, hogy ilyenkor minél többet foglalkozzunk velük, tanítsuk őket. Viszont legalább a 12. hétig még nem teljes az oltási programjuk, így nagyon veszélyes kivinni őket olyan helyre, ahol előfordulhatnak bizonytalan előéletű –nem oltott – kutyák, macskák. Tehát, ha saját udvarunk nincsen, és az utcára nem vihetjük őket, akkor kicsit patthelyzet ez, hiszen éppen ebben az időszakban kellene megismerniük minél több dolgot. A nagyvilág viszont még túl veszélyes nekik. Szóval ne vigyük őket az utcára, de kössük le őket, és biztosítsunk elegendő ingert… Szép kihívás! Ezt mégis hogyan? Mi többféle játékot szereztünk be neki: sípolós labdát, rágókötelet, kötélcsomót, plüssmacit, strapabíró kötélfarkú gekkót… Igazság szerint a lényeg az, hogy minél több élményt tudjunk neki biztosítani. Az egyik kedvence például egy üres 0,5 literes flakon. Csörög, pattog, csúszik a földön, tehát lehet üldözni. Mi például, amikor valami „tiltott” dologgal próbálkozik, mint mondjuk a papucsok rágcsálása, vagy a kanapé harapása, egy játékot ajánlunk fel neki jobb alternatívaként, ezért igyekeztünk a játékokból betárazni. Ezeket rendszeresen ellenőrizzük, mert erős igénybevételnek vannak kitéve: a gekkónak például biztonsági okokból sajnos már amputálni kellett kettő lábát, Rupert – a medve – már háromszor kapott felkarprotézist, és a sípolós labda is már csak labdaként funkcionál, miután a csipogó részt kioperáltuk, mert már csak a lélek tartotta benne a hangadó alkatrészt. Ugyan Dongó nagyon édes amikor „sípol” az ölbe emelésért, de bőven elég a saját hangja, nem kell rá pluszba egy erősítő is 😀 …

4. Elvégezni a természetes szükségleteket. Vagyis pisi-kaki. Pár hónaposan, még ha akarnák, akkor sem bírnának ki túl sok időt, 3-4 óránként pisilniük kell. Lakásban tartott kutyusnál nagyon jó megoldás a kuytapelus. Ami engem zavar, az az, hogy nagyon sok szeméttel jár a használatuk. Mi vásároltunk feromonos és feromon nélküli típust is, a különbséget nem igazán éreztük. Sőt, a babák pelenkázáshoz használatos alátétet is használjuk (szerencsére inkább már a múlt idő a helytálló), ez olcsóbb és nagyobb is, mint a kutyapelusok. Persze, ha van biztonságos természetes környezet (udvar) ahová megoldható a kijárás, akkor az mindentől jobb alternatíva! Ennek híján és éjjelente a pelus nagyon jó szolgálatot tehet. Mi, az oltási program végéig nagyon féltünk attól, hogy valamilyen betegséget elkaphat a szabadban, ezért a 12. heti szuriig csak akkor vittük le egy közös, de zárt udvarra, amikor sejthető volt a kisebb-nagyobb dolog. Így kapott ingert a külvilágból, és ezzel igyekeztünk elősegíteni a szobatisztaságot is. (Arra mindig nagyon gondosan figyelünk, hogy soha ne maradjon utána a meglepetéscsomag egyetlen pici darabkája sem! – kérlek, soha ne hagyjátok ott a kakit sehol!) A szobatisztaság eléréséig nagyon sok türelemre van szükség. Ne feledjétek, egy pici kutya nem borsot akar törni az orrotok alá azzal, ha véletlenül bepiszkít! Dongó elsején a nyolcadik hónapba lépett, már jó ideje nem történt baleset, és tényleg látszik rajta, hogy ő is a szabadban szeretné intézni a dolgát. Ennek ellenére megtartottunk egy biztonsági pelust, és láss csodát, a minap arra végezte a kisdolgát (a nagy játék hevében minden bizonnyal nem tudta tovább tartani).

5.Szeretet és biztonság. Ugyan ez az utolsó pont a bejegyzésben, ugyanakkor szerintem az egyik legfontosabb. Azért került mégis a végére, mert ezt nem lehet megvásárolni. Csak gondolj bele… egy párhetes csöppséget hozol el az anyukája és a testvérei mellől egy teljesen idegen helyre. Az utazás, az új illatok, az új hely… minden új számára, ami az első pillanatban talán feldobja, aztán viszont, amikor leszáll az éj, ijesztő lehet számára. A legügyesebbek már az első látogatáskor egy „nyugikendőt” hagynak az anyuka mellett, hogy a szövet az alom szagát magába szívja. Mi, ezt a sok izgalom közepette sajnos elfelejtettük, így akkor vittünk egy kis törölközőt magunkkal, amikor elhoztuk Dongót. Megtörölgettük vele az anyját, a helyét, és bíztunk abban, hogy ez is elég lesz. Aztán, amikor hazavittük, igyekeztünk folyamatosan a figyelmünkről biztosítani, és tudatni vele, hogy velünk biztonságban van. A nyugikendő a mai napig mellette van. Nem tudom, hogy lehetnek-e még benne illatok, vagy egyszerűen már csak egy rágcsa számára… viszont szereti. Mi pedig Őt. A szeretetünket minden nap, minden percben igyekezzük kifejezni. Bízom benne, hogy érzi és tudja is, hogy mennyire fontos nekünk!

+1 tipp: Társasházban élünk, és ugyan több kutyus lakik itt, nem tudhattuk előre, hogy Dongó mennyire hangos életet fog élni. A közösségi lét itt eléggé mérsékelt, néhány szomszéddal beszélgetünk, amikor összefutunk, de közös afternoon tea-t például nem szoktunk rendezni. Sok az idős lakó, a család, ők nem nagyon partiznak (szerencsére!), így csendes a ház. Viszont mi egy nagyon aktív kis teremtést készültünk ide beköltöztetni. Arra gondoltam, hogy kedves gesztus lenne erről tájékoztatni a szomszédokat, ezért írtam egy levelet az „üzenőfalra” arról, hogy pici kutya érkezik hozzánk, és ha sírást hallanak, azt nézzék el nekünk. Dongó cukiság faktorát is kihasználtam: az ő nevében írtam az üzenetet, és egy róla készült fotót is a szöveg mellé illesztettem. Nagyon aranyos válaszokat kaptunk a levélre, és amikor már ki tudtunk mozdulni a lakásból, névről már mindenki ismerte Dont, és nagyon kedvesen fogadták őt! Szuper visszajelzések voltak ezek!

Összegezve: Adj neki jó ételt. Legyen ágya. Kapjon játékot, amivel sokat játszotok. Legyen tere. Foglald le, fizikailag és szellemileg is kapjon elegendő ingert. És a legfontosabb: SZERESD! Soha ne feledd: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük